Gondolkodtál már azon, hogy a viselkedésed hogyan hat egy szervezetre? Van bármi összefüggés aközött, hogy te hogyan viselkedsz és milyen kultúra alakul ki körülötted?
Ha szervezetfejlesztéssel foglalkozol a válasz egyértelműen az igen.
Biztos mindenki hallotta vagy már tapasztalta a gyereknevelésben a pillanatot, amikor azért nem csinálunk valamit, hogy nehogy a gyerekünk eltanulja. Például, ha belerúgsz egy jó nagyot az asztalba, akkor az “A manóba” hangzik el egy másik obszcén kifejezés helyett, nehogy a gyermekünk valami csúnya szót tanuljon el tőlünk. Ha véletlen munkanélkülivé válunk és megállás nélkül keressük az új helyünket, látja a gyermek a kitartást és az elszántságot a nehezebb pillanatban is, amivel egy mintát mutatunk meg neki.
Személyiségünk nagy része mintákból épül fel. Mit láttunk gyerekkorunkban a szüleinktől avagy tudattalanul szülőkként funkcionált személyeknél. Szokások alakulnak ki, mint a vasárnapi süteményezés vagy az esti mese olvasás, amikhez kedves emlékeket kötünk. Milyen jó volt, amikor az anyukánk simogatott minket vagy mennyire rossz élmény volt, amikor leszidott valamiért. Minden, ami ilyenkor történt velünk, mintaként beleépült a személyiségünkbe.
Ugyanez történik a szervezetnél is. Óriási változás megy végbe egy transzformáció során és te vagy az egyetlen, aki segíthet nekik az új mintát megismerni és elsajátítani. Ahhoz, hogy egy szervezet kultúrája megváltozzon évek kellenek, nem lehet napokban mérni. Te azért vagy felelős, hogy ezen időszak alatt mindig mutasd az új mintát és segíts az oda vezető úton. Szervezetfejlesztőként legyen az bármilyen pozíció is hatással vagy az emberekre. Ahogy te viselkedsz, azt a mintát követik ők is. A kollégáimnak is sokat szoktam emlegetni: ha te így viselkedsz, hogyan várod el a csapatodtól, hogy másképp cselekedjen hasonló helyzetben? Mutass te példát és követni fognak az emberek.
Ha te nem tanulsz a hibáidból, ha nem vállalod fel, hogy “elcsesztem”, ők sem fogják, hiába várnád el tőlük. Ettől nem leszel hiteles. Ha nem látják rajtad mindazt az értékrendet, amit tanítasz, nem fogják ők sem implementálni. Tehát bárhogyan is cselekszel, ők is úgy fognak tenni.
Egy kollégám régebben nem boldogult egy csapattal. Hónapokon át próbálkozott, hogy a csapat mindenhez negatív hozzáállást feloldja, de nem sikerült neki. Nem kért segítséget, hanem ment tovább a lejtőn a csapattal. Semmi ellen pólusa nem volt a csapatnak. A változás nem fog megtörténni, ha te is beállsz a sorba és csak panaszkodsz, hogy nem lehet semmit tenni. Ebben a helyzetben ne várj változást.
Szintén egy másik esetben a kolléga, mint egy 5 éves gyerek hisztizve kezelt egy helyzetet. Hogyan mutatunk így példát a csapatunknak, amikor elvárjuk tőlük, hogy hasonló helyzetben ők ne hisztizzenek? Hiszen azt mondjuk ebben a kultúrában ezt “nem így szoktuk” kezelni. Hiteltelen. Te elmennél egy személyi edzőhöz, akin több kiló zsír van és éjjel nappal kólát iszik és chipset eszik? Vagy inkább a sportos alakú edzőt választanád, akin látod, hogy egészségesen étkezik és neked is ezt ajánlja.
Könnyű másokat ostorozni, de velem is megtörtént. Nem voltam/vagyok egy türelmes alkat. Meg kellett értenem elsőnek magam, hogy miért viselkedem bizonyos helyzetekben ingerülten. Nem volt könnyű. Mikor érzed, hogy elönt a düh és szíved szerint üvöltenél, de maradj asszertív és ne okozz kárt a kultúrában. Elsőnek meg kellett értenem, miért leszek ezekben a helyzetekben indulatos. Mi okozza a hirtelen felhördülésem. Nem lesz meglepő, de hozott családi minták okozták. Miután megértettem, hogy mit okozok ilyenkor a többiekben és miért viselkedem így, meg kellett tanulnom egy új mintát és rögzíteni. Mára az indulataim mértéke jelentősen csökkent, mivel rájöttem, hogy mindig meg kell értenem a másikat is, hogy egy adott szituáció miről szól pontosan. Nem magyaráztam el valamit neki érthetően? Vagy csak épp rám akarja tolni a felelősséget önmagáról? Mindkettő megtörténhet. Arra volt szükségem, hogy el tudjam mondani indulat nélkül, hogy az adott helyzetben mit érzek és miért, így sokkal könnyebb megbeszélni. Most senki ne gondolja azt, hogy nem lehet egy rossz napja sem. Lehet, de tudatosan kell kezelni.
Ugyanerről szól egy párkapcsolat is. Ha megsértődünk, de nem mondjuk el a másiknak miért, akkor a kapcsolatunkat romboljuk, nem építjük. Ha nem tudunk beszélni egymásnak az érzelmeinkről, nem tudjuk megoldani a problémáinkat sem. Mindez persze nagyon nehéz feladat és sok esetben szakemberre van szükségünk, hogy megértsük saját viselkedésünk.
Én abban hiszek, hogy a viselkedésemmel hatással vagyok a családomra, a környezetemre, a barátaimra és a szervezetre is, ahol dolgozom. Hiszek abban, ha én azokhoz az értékrendhez tartom magam, amit tanítok és segítek elsajátítatni, akkor a többiek is követni fognak. Ettől leszek hiteles.
Comentarios