Nem tudom vállalni

– “Ezt így nem lehet” – “Ja, tuti nem”

Amikor meghallom a mondatot, hogy “Így nem lehet vállalni, mert…”, a hideg elkezd futkosni a hátamon. Sokféleképp tudnám folytatni a mondatot: “Ez hiányzik, az nincs, nem végleges a design terv, ott hiányzik egy betű.”

Elérkezünk egy negyedéves tervezéshez és csak arról beszélünk, hogy mit nem tudunk megtenni, miért nem tudunk vállalni bármit is, de arról sosincs szó, hogy mi a mi felelősségünk és hogyan tudnánk változtatni. Várjuk a változást, de mi magunk nem teszünk semmit. Lázadó kisgyerek módjára harcolunk mindenféle felelősséggel, amit épp nekünk adnának, máskor pedig azon sírunk, miért nincs nálunk ez a felelősség, miért a vezetők döntenek. Kicsit ambivalens nem?

Állok a csapatok előtt és csak nézem mi folyik. Elhangzik egy másik kedvenc mondatom: “Ez nem agilis”. Nem agilis negyedévre előre célokat kitűzni és az se hogy két hetes sprintekben ezekért a célokért dolgozzunk. Ezzel a mondattal mindenki azt érzi fel van hatalmazva, hogy neki semmiért nem kell felelősséget vállalnia. Nem igazán értem, hogy nem érzi valaki magát kellemetlenül, amikor ezen kijelentések mellett, amit vállal 2 hetente, azt sem teljesíti. Hiszen ez így normális és agilis. Sok hitvita folyik azzal kapcsolatban, hogy egy csapat ha negyedéves tervezéseket végez az agilis vagy sem. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján én azt gondolom ezzel nem kéne, hogy gond legyen, csak értelmesen kell alkalmaznunk.

Meghatározni, hogy merre tartunk szervezetileg elengedhetetlen feladat. Ha jól csináljuk, akkor a szervezetben minden egyes egység a közös célt szolgálja más és más eszközökkel. A negyedévek tervezése ad egy irányt merre akarunk menni, de nem jelenti azt, hogy ezt az irányt kőbe kell vésni. Bármikor történhet egy irányváltás vagy egy kis közbe iktatott pihenő vagy akadály. Ilyen lehet egy stabilizációs feladat vagy egy törvényi megfelelés is. Ezektől nem kell megijedni, csak meg kell tanulni reagálni rá. Itt szokott elkezdődni a hitvita. “Akkor most a negyedévet vállaljuk? Én nem tudom vállalni, nem látom át a negyedévet és amúgy sincs hozzá minden kidolgozva, hogy meg tudjam becsülni.” Ilyenkor hiába magyarázod el, hogy miért csináljuk a célkitűzéseket, mintha süket fülekhez beszélnél. A felelősség hárítás már itt elkezdődik. A rosszabb az, amikor a sprinteknél ugyanez történik és senki észre sem veszi, hogy mennyi ráhatásuk van a változásra. A kedvencem, amikor valaki már úgy szidja a negyedéves terveket, hogy az csak terv és nem vállalás, hogy a sprintekben való vállalásokat SEM teljesíti. Szidják a vezetőket, hogy miért tűznek ki határidőket. Ha a házadat egy olyan brigád építené, aki sosem teljesíti, amit ígér, te hogyan reagálnál?Azért remélem többen érezzük, hogy nem a módszerrel van a gond.

Ezekben a helyzetekben mindig próbálok visszanyúlni az alapokhoz: a józan paraszti észhez. Megdöbbentő lehet, de az esetek nagy százalékában ez a megoldás kulcsa. Mindenki egy szigorú állítást akar, hogy “mi az agilis”, amit a felelősség elhárítására használhat, ahelyett, hogy kicsit megpróbálna a dolgok mögé nézni és gondolkodni. Több csapatnál is már végigjátszottam a játékot, ahol onnan indultunk, hogy nem lehet negyedévre előre tervezni és a sprinteket sikeresen teljesíteni. Mindegyiknél a végén mégis sikerült. Mi volt a titok? A felelősség vállalás elsajátítása és a gyakorlás. Meg kell találnunk mennyi mindenre van ráhatásunk. Elsőnek érdemes a csapaton belül rendet tenni, majd lehet kifelé folytatni.

Tipikus jelenségek:

• A sprintbe olyan feladatok kerülnek be, amik nincsenek előkészítve annyira, hogy a fejlesztést elkezdjük. Ki tud ezen változtatni? Hát mi.

• Folyamatosan túlvállaljuk magunkat, nem látjuk mennyit tudunk reálisan vállalni. Ki tud ezen változtatni? Hát mi.

• Bejön egy változás a negyedéven belül. Ki tudja kezelni és agilisan lereagálni? Hát mi.

Csak, hogy legalább egyre adjak megoldást is, vegyük az első példát. Mi a jelenség? A csapat jelzi, hogy nincsenek eléggé kidolgozva a feladatok, ami miatt 1-2 nap csak azzal telik, hogy összeszedi a fejlesztés elkezdéséhez kapcsolódó információkat. Természetesen ilyenkor meg vagyunk győződve, hogy ez csakis a Product Owner hibája lehet, hiszen ő nem készítette elő a feladatot elég jól. Senkinek eszébe sem jut, ha mi olyan lámák vagyunk, hogy így be is vállaljuk a feladatot, akkor valószínűleg nekünk is van benne felelősségünk, amiért ilyen feladatokon dolgozunk, hiszen azt mondtuk, hogy 2 héten belül ezt meg tudjuk csinálni. Hogyan oldjuk meg? Ilyen esetben nagyon egyszerű kérdéseket szoktam feltenni a tervezésen a csapattagoknak: “Ha most el kéne kezdened a feladatot, el tudnád kezdeni? Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy neki állj? Ha 1 hét múlva olvasod el a feladatot, akkor is tudni fogod, hogy miről szól?” Ha belegondolunk nincs ezekben a kérdésekben semmi mágia, csak felhívja a figyelmet arra, hogy picit előre gondolkodjunk. Szakszavakkal élve ezt nevezzük Definition of Ready állapotnak: mi kell nekem ahhoz, hogy ezt a feladatot meg tudjam csinálni? Plusz egy ötlet, hogy a backlog-ban állapotokkal is lehet jelölni, így jól látható egy tervezésre mely feladatok nem tiszták még a csapat számára. Minden esetben a csapat mondja ki, hogy megfelel-e a fenti kérdéseknek a feladat.

Lehetne még folytatni, de a kulcs valahol ott van, hogy mindig azt gondoljuk valaki más tudja megoldani a problémáinkat, miközben mi magunk képesek vagyunk rá. A másokra mutogatás helyett megtanulunk problémákat megoldani és továbblépni, majd mindezt megtanítjuk másoknak is és terjesztjük egymás között a felelősségteljes gondolkodást. Valahol itt kezdődik az agilis.

Te milyen jelenségekkel találkozol? Bátran oszd meg komment-ben!