Ahogy ezeket a sorokat írom, éppen a Badacsonyban ülök egy teraszon, és élvezem a nyugalmat. Egy finom kávét kortyolgatok, miközben zajlik a Badacsonyi Félmaraton.
Elég furcsa módja egy futóversenyen való részvételnek nem?
Úgy alakult, hogy ma nem futok. Készültem rá, nagyon vártam, végül a lábam úgy döntött, hogy nem fog menni. Csalódott vagyok. Eljött az utolsó pillanat, amikor el kell fogadjam, hogy nem kontrollálhatom a lábam, bármit teszek most nem fog menni.
Mi fáj jobban igazán? Az, hogy ma nem futhatok, vagy az, hogy valami nem úgy történt, ahogy én szerettem volna? Mitől nehéz elfogadnom, hogy ma végig kell ülöm a versenyt futás helyett?
Ha őszinte szeretnék lenni magammal valószínűleg mindkettő.
Maga az élmény hiányzik. A Badacsonyban a hegyek között futni, a gyönyörű panorámát csodálni miközben azon vagyok, hogy egy jó tempót fussak. Izgulni hol van a következő frissítőpont. Ugye nem tévedtem el? (Megtörtént story, hogy az Ultra Tisza Tónál sikerült elvétenem egy kanyart és szerezni plusz 4 kmt.)
Ha mélyebben magamba nézek, a rossz érzésem inkább arról szól, hogy valamit nagyon szerettem volna és nem úgy sikerült, ahogy én akartam. Nem tudtam kontrollálni.
Voltál már hasonló helyzetben?
Ha őszinte akarok lenni, én szeretem a kontrollt. Főleg, ha a testemről van szó. Nem szeretem, ha valamim fáj és nem segít rajta csak a pihentetés és „az idő”. Még a hideg is kiráz, amikor valaki azt mondja: „Majd az idő meggyógyítja.”
Mitől ráz ki a hideg? Tudom a választ: Az időt nem tudom kontrollálni és amúgy sem érek rá.
A folyamatos fejlődésnek van egy hátul ütője is. Ha rákapsz az izére, nem akarod abba hagyni és egyre többre vágysz. Kialakul egy tempós élet.
Nehéz lassítani és megpihenni.
Mi lesz, ha közben valamiről lemaradok? Az borzalmas lenne.
A testem vajon most jelez, hogy lassítsak? Vajon ez igaz? Vagy semmi köze a testi fájdalomnak a tempómhoz. Vannak ezzel kapcsolatban klisék, amiket mondogatnak az emberek. Én mégis elhiszem, mivel saját magamon ezt tapasztalom: ha lassítanom kellene, a testem jelez.
No de vissza a kontrollhoz. Valami nem úgy van, ahogy én elterveztem. Mit lehet ezzel kezdeni?
Valószínűleg nem azt, hogy fájós lábbal lefutok egy félmaratont.
Az első lépés, hogy realizálom, hogy az zavar, hogy nem tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy most nem úgy alakult valami, ahogy szerettem volna.
Ez a pillanat az, amikor realizálom, hogy semmi bajom senki mással, csak magammal.
Második lépés, hogy végig gondolom hogyan szól ez rólam. Ha ez is megvan, akkor vissza forgatom a jelenbe magam, hogy hogyan tudok ezen változtatni, hogy ne legyen rossz kedvem? Ha ez megvan, nincs más csak ezt kell csinálni.
Ahogy itt ülök és írom ezt a cikket pont ezt csinálom. Rájöttem, hogy szomorkodhatok azon, hogy nem futhatok és lehetek durcás, vagy a legjobbat hozom ki a helyzetből és jól érzem magam: keresek egy teraszt ebben a csodás napsütésben, rendelek egy finom kávét és limonádét, majd nekiállok írni, amitől boldog, motivált és lelkes leszek.
Hát nem jobb így eltölteni az időt, miközben várod, hogy a férjed célba érjen?
Ha érzed, hogy elkezdesz valamin feszülni, állj meg egy pillanatra és gondold át hogyan változtass rajta, hogy egy jó érzést csinálj belőle. Máris szebb tőle a nap :)
Comments